A mai forrás közelében a rómaiak fürdőt "caldarium"-ot építettek, melynek maradványait 1848-ban fedezték fel.
A mai kút helyén az 1910-es évektől az 1980-as évek közepéig ...
A legjelentősebb egyházi műemlék a mai Alsó-Dörgicsén a 13. században épült román stílusú Boldogasszony templom és kolostor, amelyik a falutól keletre a Gernye oldalában megmaradt ormf...
A bencés apátság temploma a magyar barokk egyik legszebb remeke. Altemploma román stílusú, a fölötte lévő plébániatemplomot 1719 és 1754 között építették.
Úgy tartják, hogy az apátságot alapító király hitvese, Anasztázia kijevi nagyhercegnő, Bölcs Jaroszlav leánya révén ukrán földről hozta ide a görögkeleti szerzeteseket.
A...
Az emlékmű a balatoni gőzhajózás kezdeteit idézi fel. A horgony és a márványtábla arra emlékeztet, hogy 1846. október 21-én először kötött ki a Kisfaludy nevét viselő gőzhajó ebbe...
"Terápiai jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett természeti érték a tapolcai Városi Kórház területén. Több mesterséges bejárattal, 137 m tszf. magasságban nyílik. Első üre...
A Csikász Galéria mellett, az egykori Simoga-házban kapott helyet a város művészeti életét, kulturális és turisztikai rendezvényeit szervező, koordináló intézményeinek egyike, a Művé...
Az Írás-Kép Galériában Debreczeny Zoltán képeivel, és Lehóczki Laura közreműködésével a grafológia tudományával ismerkedhet meg.
A képen Debreczeny Zoltán festőművész...
A Balaton Galéria 1994-ben alakult. Képző- és iparművészeti alkotások, ajándéktárgyak, lakberendezési eszközök, antik bútorok, kerámiák kaphatók és tekinthetők meg itt.
...
A Fejes-völgy felett, a Gulya-dombon található a magyar háziállat-bemutató és az Állatkerti Lovasiskola. A magyar háziállat-bemutató célja az egykor őshonos, de ma már igen ritka, régi ...
Amennyiben több idejük van, megtekintésre ajánljuk a Séd-völgyében, az Állatkert közelében található, 1936-ban feltárt, Veszprém-völgyi apácák monostorának romjaként is ismert marad...
Az Iskola utcán végighaladva jutunk el az Egyetem utcába. Veszprém életében meghatározó az oktatás, így a Pannon (egykori Veszprémi) Egyetem. A Veszprémi Egyetemet 1949-ben alapították, ...
Ha a Ranolder térről a Dózsa György út felé vesszük az irányt, a Színházkert mentén húzódó Iskola utcán sétálva találjuk meg a Latinovits Zoltán Játékszínt, ahol a közönség ka...
A Ranolder tér kétségkívül legszebb épülete a huszártornyos Szent Anna-kápolna. A barokk stílusú, Salomváry János táblabíró által 1724-ben építtetett templom eredeti bejáratát ké...
A Szent Katalin Domonkos Apácakolostor romjai, amiket a köznyelv csak Margit-romoknak nevez, Veszprém Dózsaváros nevű városrészében, a Séd partján lévő Margit téren találhatók. Ha lete...
A vár északi oldalán kikövezett keskeny lépcsősoron érünk le a Szent Benedek-hegyre (kilátópont). Bármilyen furcsa, a sziklatömbön kőkori és bronzkori leleteket, valamint honfoglalás-k...
Az utca végén, mellvéddel övezve magasodik az első magyar királyi pár, Szent István király és Gizella királyné szobra. Az Ispánky József által 1938-ban, a király halálának 900. évfo...
A Körmendy-házzal szemben ugyancsak egyetemi épület áll, az egykori Nagyszeminárium, ma Várfok Kollégium. A XVIII. század végén hozták létre, Fellner Jakab tervezte. A többszöri átép...
A paloták sorát bal oldalon a Körmendy-ház zárja. A barokk házat 1701 és 1723 között épült, mint Körmendy Imre őrkanonok palotája. Jelenlegi formáját a XIX. században kapta, ekkor új...
A Dravecz József őrkanonokról elnevezett barokk Dravecz-ház a XVIII. század végén épült, kosáríves kapuján az építtető Veszprém-völgyi apát címerével.
A kanonoki házat...
A Bíró-Giczey ház mellett emelkedik az egyhajós, 1730-ban épült, copf stílusú Ferences templom. A templomot és a kolostort (ma ez a Szent Ferenc Papi Otthon) a tűzvész után ismét felépí...
A Dubniczay-ház és a Ferences templom közötti épületet, a Bíró-Giczey-házat 1733-ban építtette Padányi Bíró Márton püspök.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága...
Tetszetősen hozták rendbe az eredetileg két házból álló, s emelettel megtoldott Nagypréposti házat. Nyeregteteje és az emeleti erkélyének díszes vasrácsa 1909-ben, a tűzvész után kés...
A Gizella-kápolna előtt álló Várkút építési ideje ismeretlen, mélységét 40 méterre becsülik.
A 2002-ban zajló feltárásának köszönhetően kivilágították, kútkáváj...
A Vár utca kiöblösödésével érünk az impozáns Szentháromság térre. Maga a tér egyházi és világi ünnepségek, fesztiválok, hangversenyek és előadások szabadtéri színhelye, 2004. ...
A tér öblösödő sarkában kiállított vörös márvány faragvány a Vetési-kő másolata, amely Magyarország legrégebbi reneszánsz faragott köve. Feltehetően a Szent György -kápolna olt...
Szemben a Piarista templommal az Agg papok háza áll, mely eredetileg kollégiumnak készült. Az utcai oldalon egyemeletes, a völgy felől három emelete van.
A Fellner Jakab tervezte (...
A következő nevezetesség az utca jobb oldalán a Piarista templom. Az 1828. és 1836. között emelt klasszicista stílusú épület tornya kétszintes, de így is ez a vár legalacsonyabb temploma...
A Szent Mihály Székesegyház mellett találhatók a Szent György-körkápolna maradványai. Itt őrizték Szent György fejereklyéjét, amelyet még Szent István király 1016-18 között a bolgá...
A Megyei Levéltár volt főépülete 1892-ben épült, többször bővítették. Az eredetileg kolostornak szánt emeletes ház utcai homlokzatán két fali fülke látható barokk freskókkal.
A Közgazdasági Szakközépiskola épülete eredetileg földszintes piarista gimnázium volt, 1773-1778. között épült. Díszes kapuja Reindl Antal helybéli kőműves munkája.
Latin ...
A barokk lakóház 1775-ben épült, ma a megyei ügyészség dolgozik itt, de ez a megyei levéltár egyik épülete is.
Várbéli sétánkat folytatva az egykori Törvényszék copf stílusú épületéhez érkezünk, melyet földszinti ablakai alatt oroszlánfejekkel díszítettek.
Ma az egész épület a ...
A Vár utca elején, bal oldalon, a boltíves átjárón befordulva található a Csikász Galéria, mely egész évben változatos kortárs képzőművészeti kiállításokkal várja vendégeit. <...
A Várkapu, másik nevén a Hősök Kapuja az első világháború magyar áldozatainak állít emléket. Az építmény Pázmándy István tervei alapján készült, 1936-ban. A történelmi hangulat...
A régi várfal felhasználásával 1811-1814 között, Tummler Henrik tervei szerint épült a késő barokk ház. Ez volt a város tűzoltószertára. A ház falfülkéjében a tűzoltók védőszen...
Ha a veszprémiektől kedvenc szobruk felől érdeklődnek, valószínűleg a városháza két épülete között, a völgybe futó Ányos utca kezdeténél álló, Zsuzsi néven emlegetett alkotásra...
A Vár szomszédságában álló, Óváros téri impozáns épület a város közigazgatási központja, a Városháza. A romantikus stílusú épület 1857-ben egyházi banknak készült, 1990. óta ...
Az utca bal oldalán továbbsétálva XVIII. századi lakóházakat találunk, melyek közt a szépen felújított Pósaház ragadja meg a szemet. A copf stílusú manzárdtetős ház, az Óváros té...
Nem kevésbé érdekes a szomszédos épület, a Fekete Sas Patika, mely részben megőrizte korabeli felszerelését. Vele szemben található az első veszprémi városháza épülete. Veszprém els...
A Rákóczi utcán több híres épület sorakozik egymás mellett; az egyenes vonalvezetést pedig boltíves kapualjak, kis udvarok, keskeny sikátorok és lépcsők törik meg.
A jobb ol...
A második veszprémi városházat igazi nagyúri lakból alakították ki a városatyák. A forgalmas útkereszteződésben, a Szabadság tér sarkán álló, copf stílusú, díszes, emeletes, manz...
Sétánkat egyenesen folytatva a Petőfi Színház épületéhez érkezünk. A Színházkert névadó épülete, a Petőfi Színház egész évben különböző prózai előadásokkal és zenés produ...
A XVIII. században virágzó kertkultúra Magyarországon meghonosodott példája a mára összezsugorodott Püspökkert, mai nevén a Színházkert. Itt áll az 1997-99-ben felújított Eötvös Ká...
Az Erzsébet ligetből az Eötvös Károly Megyei Könyvtár irányába tekintve ódon kőlépcsőt pillantunk meg, amely a Kálváriadombra vezet. Itt volt a régi Veszprém egyik központja. Tetejé...
Az árnyas parkban, a múzeum és a Bakonyi Ház között köszönti Önt az első igazgató, a tudós teológus, Laczkó Dezső kőszobra.
A szobor Medgyessy Ferenc alkotása.
A belvárosban sétálva érdemes felkeresni a Mestermű Galéria kiállítását. A galériában azon túl, hogy festmény-, grafika- vagy szoborkiállítást láthatunk, a kiállított műveket meg ...
A Laczkó Dezső Múzeum tőszomszédságában található hazánk egyik első Szabadtéri Néprajzi Múzeuma, a Bakonyi Ház, mely 1935-ben épült, egy XIX. századi lakóház mintájára.
<...
A sétálóutcából két hangulatos udvar – a Gizella és a Sarolta udvar - nyílik, melyek Szent István királyunk hitvesének és édesanyjának nevét viselik.
Meghitt kávéhá...
Miután végigsétáltunk a Kossuth utcán, vegyük jobbra, majd rögtön balra az irányt, és máris megpillanthatjuk a Veszprém Megyei Önkormányzat neoreneszánsz stílusú székházát.
Bár sokan Veszprémi Állatkertként ismerik, hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki állatkertjének hivatalos neve Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark. A névadó Afrika-k...
A Szent István-völgyhíd 1938 óra íveli át a 200 méter széles völgyet. A királyi pár szobrától, vagy a Benedek-hegyről balra pillantva látható Veszprém egyik híres jelképe, a Fejes-v...
Az 1770-es évek elején épült fel a Tejfalussy-ház, amelyben a Gizella Királyné Múzeum gyűjteménye látható. Olyan egyházi relikviák kerültek ide, melyeket korábban különböző templom...
A tér másik meghatározó épülete maga a Szent Mihály Székesegyház. Az e helyütt - feltehetően Géza fejedelem idejében - emelt Szent Mihály-templomról már az 1001-es pannonhalmi kiválts...
Az Érseki Palota szomszédságában található a Gizella-kápolna, melyet a hagyomány szerint Boldog Gizella - Szent István, azaz első apostoli királyunk hitvese - alapított. A ma látható gó...
A várnegyed legszebb, legnagyobb, késő barokk épülete helyén már a középkorban is palotaegyüttes állt a királyné és a püspök rendelkezésére. Napjainkban a mindenkori veszprémi érse...
A Magyar Építőipari Múzeum az építő- és építőanyagipar történeti emlékeit gyűjti közel két évtizede, hazánk minden tájáról. Az építőiparral foglalkozó kézművesek szerszáma...
A Vár utca és a Szentháromság tér határépülete a jobb oldalon a Dubniczay-ház. Szimmetrikus ablaktengelyes, timpanonos oromdíszén két angyal tartja a Jó Tanács Anyjának képét. Az udva...
Ahogy az eső lefut a sziklák között és csillogó vízzel tölti meg a kövek közt a mélyedéseket, lassan úgy töltik ki a múzeumok a veszprémi Várhegy zugait. Kicsi és eldugott az a tér ...
A Tűztorony Veszprém egyik legismertebb épülete, körerkélyéről csodás panoráma nyílik a városra és a környékre egyaránt.
Az Erzsébet liget szélén, hatalmas fák árnyékában áll a kétemeletes, vörös homokkővel díszített Laczkó Dezső Múzeum. A korábbi nevén Bakonyi Múzeum egész évben állandó és idő...
A Hotel Villa Medici**** a királynék városának festői szépségű völgyében, Veszprém legszebb részén, a Viadukt lábánál fekszik. A város zajától távol eső szállodát méltán neve...
Az XVIII. századtól polgári lakásként szolgálta lakóit, 2010-től szállodaként polgári kényelmet biztosít vendégeinek … Hotel Historia & Historante „a trendkövető hagyomány”
Az első magyar királyné nevét viselő Gizella Hotel*** és Étterem Veszprém történelmi városrészében, a Szent Benedek- hegy lábánál helyezkedik el.
Romantikus környezetben a Bakony mélyén Alsóperében, új szállodánkban Kínálunk Önöknek különleges élményt nyújtó pihenést. A szállodában 14 db összkomfortos szoba áll rendelkez...
Békés zöldövezeti környezetben, igényesen berendezett és felszerelt szobákkal és apartmanokkal, igazi magyar ízeket kínáló étteremmel, a legmodernebb technikával felszerelt konferenciat...
Töltsön egy kellemes hétvégét Veszprémben! A PÉTER PÁL PANZIÓ Veszprém belvárosában, a városközponttól 3 percre, a 8-as út mentén, közel a Petőfi Színházhoz, a Városi Művelőd...
A Két Lotti Villa Gyógypanzió Veszprém központjától 5 percre található, tömegközlekedéssel és autóval egyaránt könnyedén megközelíthető helyen.
Az Árpád Panzió és Étterem a külvárosban, jól megközelíthető helyen, a Veszprém Arénával szemben található.
A Hotel Jade Veszprém nyugati részén, egy kellemes, családias hangulatú kertvárosi övezetben található, a belvárostól 800 m-re. A 2001 óta működő szálloda széleskörű szolgáltatás...
Veszprém történelmi belvárosának szívében, a bevásárló negyed mellett, mediterrán hangulatú 11 egyedi fa bútorozású szobával várjuk vendégeinket.
Veszprém város történelmi városrészének legszebb pontján, a Buhim-völgyben csordogáló Séd-patak magas partján található, a TAPÓ fogadó!
A Diana Panzió a város központjától és az egyetem főépületétől nem messze levő nyugodt, családiházas övezetben található.
Veszprém egyik legszebb fekvésű, csendes övezetében, egyhektáros park szomszédságában várja igényes, pihenésre, sportolásra, testi és szellemi felfrissülésre vágyó vendégeit a váro...
A Villa Medici Étterem az első veszprémi étterem, amely kivívta magának a jogot, hogy ott legyen Európa legjobbjai között, hiszen éttermük 2010-ben tagja lett a patinás gasztronómiai szer...
Az étterem három darab, cseh-süveg boltozatos tere a fogyasztótér, középen az Oliva Café, míg két oldalt az étterem dohányzó és nem dohányzó terei.
2008 decemberében nyíltunk Veszprémben, a város déli részén a Vámosi úti buszforduló mellett. Elegáns, első osztályú panziónk, mely egyidejűleg 35 fő befogadására alkalmas, ingyenes...
Emlékezetessé tesszük szabadságát!
Veszprém szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-08-31
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Együtt a család csomag - 2, 3, 4 éj
Veszprém szállás | Minimum 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-31
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Vasárnapi wellness Veszprémben
Veszprém szállás | Minimum 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-02 - 2012-12-22
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Családi Historia
Veszprém szállás | Minimum 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-03 - 2012-12-23
Pontjóváírás: 20%
Kényeztetés Tőlem Neked
Veszprém szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-31
Pontjóváírás: 20%
Családi csomag - 6 = 7 éj
Veszprém szállás | 7 éjszaka
Érvényes: 2012-01-02 - 2012-12-22
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Bakony gyöngyei
Veszprém szállás | 6 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-31
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Nyári esték
Veszprém szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-05-31 - 2012-09-01
Pontjóváírás: 20%
Tél a művészet jegyében
Veszprém szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-01-03 - 2012-06-02
Pontjóváírás: 20%
Gyereknappal egybekötött aktív kikapcsolódás
Veszprém szállás | Gyermeknap
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pünkösdi pihenés a Hotel Jade-ban
Veszprém szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Betekints Pünkösd - 2 éj
Veszprém szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pünkösdi csomagajánlat - 2-4 éj
Veszprém szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20%
Szent István ünnepe - Aktív kikapcsolódás Veszprémben
Veszprém szállás | Augusztus 20.
Érvényes: 2012-08-17 - 2012-08-20
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Tűzijáték Veszprémben - 2 éj
Veszprém szállás | Augusztus 20.
Érvényes: 2012-08-17 - 2012-08-21
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Hosszú hétvégi akciós csomagajánlat - 2-4 éj
Veszprém szállás | Augusztus 20.
Érvényes: 2012-08-17 - 2012-08-21
Pontjóváírás: 20%
Október 23. - Látogassa meg Pablo-t a veszprémi állatkertben
Veszprém szállás | Október 23.
Érvényes: 2012-10-19 - 2012-10-23
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Mindenszentek - Látogassa meg Pablo-t a veszprémi állatkertben
Veszprém szállás | November 1.
Érvényes: 2012-10-31 - 2012-11-04
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%